Közösségek

A plébánia mint közösség

A plébánia – II. János Pál pápa szavaival – „testvéri közösségként Isten családja, az emberek otthonai között jelenlévő Egyház”, (Christifideles laici, 26-27.). Konkrét közösség tehát, amelynek célja Isten dicsőítésére összegyűlni a szentmisén, Krisztus tanítását hallgatva gazdagodni és az Ő örömhírét továbbadni másoknak is, valamint Isten szeretetéről tanúságot tenni a világban.
E három célt tükrözik a Gazdagréti Plébánia alább ismertetett tevékenységei, programjai és közösségei. Merthogy a plébánia – régi magyar szóval egyházközség – egyben a „közösségek közössége”: mindenki megtalálhatja köztük a saját életállapotának, lelkiségének és tehetségének megfelelőt. Vasárnapról vasárnapra pedig mind együtt veszünk részt az Egyház egységét megvalósító és kifejező szentmisén. A közösséghez tartozás lehetőség, de egyben feladat, sőt hivatás is: mindenki vegyen részt annak építésében. Elsősorban jelenlétével, de lehetőségeihez mérten más szolgálatokkal is, illetve az anyagi szükségletekhez történő hozzájárulással.

Dr. Szederkényi Károly Miklós plébános

„Liturgikus” közösség:

- Áldoztatók >>

- Ministránsok >>

- Felolvasók >>

- Kórus >>

- Szent Pió Örökimádó Közösség >>

Szabadidős közösség:

- Baba-Mama Klub >>

- Charlie Angyalai >>

- Irodalmi Klub >>

- Kegyhelylátogató klub >>

- Mária legió imacsoport >>

- Rózsafüzér imacsoport >>

- Szent Mihály férfikör >>

- Taizéi imaóra >>