Jún
A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával templomunk 24 órás nyitva tartása is megszűnt. A Szent Pio Örökimádó-kápolnában július 1-jén, szerdán folytatódik a szentségimádás. Egyelőre 12 órás örökimádás újraindítására készülünk, amely reggel 8 és este 8 óra között tart. Medgyesi Zsuzsa főszervező továbbra is várja a jelentkezőket. Kérem, hogy vállaljuk el a még üres órákat.
Jún
A héten lesz a júliusi elsőpéntek (3-án), Jézus Szent Szíve tiszteletének napja. A reggeli szentmise előtt lesz gyónási lehetőség, Attila atya is érkezik.
Jún
A veszélyhelyzet elmúltával a maszk, vagy más orrot és szájat eltakaró eszköz viselése csak bizonyos helyeken kötelező (tömegközlekedés, üzletek, patika), nagyobb helyeken (mozi, színház) már nem. Főegyházmegyénk értelmezése szerint ez vonatkozik a templomokra is, vagyis itt sem kötelező a továbbiakban maszkot viselni. A kéz fertőtlenítése, a kézbe áldozás fenntartása, és a szenteltvíztartók üresen tartása továbbra is javasolt. Perselyezés a mise végén van.
Jún
A nyári szünet alatt nem tartunk gyermek misét. Ugyanakkor az egészségügyi készenléti helyzetre való tekintettel az idei nyáron vasárnaponként a 10 órai mise előtt reggel fél 9-kor csendes szentmisét is tartok.