Feb
A részletekről a héten adunk tájékoztatást a résztvevőknek.
Feb
Szeretettel bemutatom templomunk új gondnokát, karbantartóját, Szarvas Levente diakónust, akik február 1-jén állt plébániánk szolgálatába.
Feb
Az elmúlt két vasárnapon megtartottuk plébániánkon a képviselőtestületi választásokat. 142 templomunkba rendszeresen járó Testvérünk adott le érvényes szavazatot. A szavazók 10 jelöltből 5 jelöltre adhatták le szavazatukat. A hívő közösség támogatása szerint az első öt helyre a következő jelöltek kerületek: Babics Emil, Könnyid István, Rózsa Dániel, Hegedűsné Vancsó Margit és Dr. Lázár-Fülep Tímea. Plébánosi felkérésre a következő három jelölt került a választott tagok sorába: Györfi Annamária, Érszegi Márk és Turai Erzsébet. Mivel az új Szabályzat szerint a Testületbe legalább 8 főt kell delegálni, így 8 megválasztott képviselő rendes tagként, további 2 tag póttagként kerül az új Képviselőtestületbe. A póttagok: Somogyiné Petik Krisztina és Lawrence-Újsághy Erzsébet. Az új Képviselőtestület névsorát jóváhagyásra felterjesztettem a Bíboros Úrhoz. A jóváhagyást követően történik a képvise-lők eskütétele és beiktatása. Ezután kezdi meg új Testületünk szolgálatát. Isten áldja meg Őket egyházközségünk javára!
Feb
Az elmúlt héten Hegedűs Edina Mária testvérünktől egy szép, saját készítésű Szent Pio ikont kaptunk ajándékba az Örökimádó kápolnába.