Jan
Az Apostol TV minden vasárnap délben 12 órakor Rómából élőben közvetíti Ferenc pápa úrangyala imáját. Pénteken délelőtt a rózsafüzér ima után a Szentatya szerdai általános kihallgatását láthatjuk felvételről. A közvetítéseket Szilágyi Mária tolmácsolja és kommentálja. Szeretettel ajánljuk a hazai szinten egyedülálló lelkiségi műsorokat.
Jan
Templomunkban minden reggel 7:40-kor elimádkozzuk templomunkban a zsolozsma reggeli dicséretét. Közösségi imánkat az Apostol Televízió élő adásban közvetíti. A szöveget a televízióban kivetítjük, de bárki bekapcsolódhat az imádságba okos telefonnal a „zsolozsma” alkalmazással.
Jan
A jövő vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe lesz, (ez az 1. évközi vasárnap). Lezárul a karácsonyi ünnepkör és a karácsonyi idő, egyúttal megkezdődik az évközi idő, amelynek első szakasza a nagyböjtig tart.
Dec
Köszönöm mindazoknak a fáradozását, akik egyházközségünket a 2020-as esztendőben is szolgálták, és jelenleg is folyamatosan segítik, vagy imáikat plébániánkért felajánlják!
• Köszönet a Gazdagréti Plébánia, a Katolikus Temetőlelkészség, az Apostolmédia hivatalos munkatársainak és önkénteseinek.
• Köszönet az énekkarnak, felolvasóknak, ministránsoknak, áldoztatók-nak, a templomi szolgálattevéknek, háttér-szolgálóknak, varróknak és vasalóknak, a templom takarítóinak, díszítőinek, a szeretetvendégségek segítőinek!
• Kifejezem hálámat és köszönetemet a kedves tévénézőknek, Média Apostol testvéreinknek a nagylelkű adományokért, a TV-s szolgálat elősegítéséért.
• Köszönet az adakozó híveknek, közösséget építőknek és gyarapítók-nak, szentségimádóknak, imacsoport vezetőknek, minden imádkozó, jószándékú Testvérünknek!