Dec
A múlt vasárnapi perselygyűjtés alkalmával Karitász-csoportunk szervezésében 200.000,- forint adomány gyűlt össze a gazdagréti rászoruló családok karácsonyi támogatására. Isten fizesse meg Híveink összefogását, nagylelkű adományait!
Dec
Híveink figyelmébe ajánljuk az Etalon kiadó karácsonyi és missziós mesefilmjeit, filmjeit, kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.
Dec
December 8-án, kedden lesz a Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe. Az ünnepi szentmisét hajnalban, 06 órakor tartjuk. Katolikus hittétel, hogy Szűz Mária fogantatásának pillanatától kezdve mentes volt az áteredő bűntől. Gábriel arkangyal az angyali üdvözletben szólt Máriához: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes.” Az „Üdvözlégy” ígéret arra, hogy üdvözülni fog Mária, a kegyelemmel teljes pedig azt jelenti Isten tökéletesen mentesítette Máriát az áteredő bűntől. Isten azért mentesítette Máriát a fogantatása pillanatában minden bűntől, hogy majd később – ha Mária is elfogadja – meg tudja szülni Isten Fiát, Jézust. Ezért két fogantatásról beszélünk, egyik passzív, amikor Mária fogantatott édesanyja, Szent Anna méhében, a másik aktív, amikor Mária elfogadja Gábriel arkangyal szavait: „legyen”. (Adolf Fugel nyomán)
Dec
A jelenlegi járványhelyzet miatt élelmiszergyűjtésünk elmarad, de advent második vasárnapján (dec. 6.-án) a szentmiséken gyűjtést szervezünk, amellyel a közelünkben élő rászoruló családokat szeretnénk segíteni a karácsonyi időszakban.
Kérjük, támogassák adományaikkal a gazdagréti rászoruló családjainkat!