Nov
mai vasárnap advent 1. vasárnapja van, az új liturgikus év, a „B”, Szt. Márk év kezdete. Advent folyamán, kedden és pénteken 06 órakor hajnali „Rorate” szentmisék lesznek. December 4-én, pénteken a hajnali szentmise a családok miséje lesz. A hajnali misék után elimádkozzuk a rózsafüzért, majd rövid szünet után a zsolozsma reggeli dicséretét. A járványveszély miatt idén a roráték után nem lesz közös reggeli a kávézóban.
Nov
Templomunkban ma, advent első vasárnapján felavatunk 4 ministráns jelöltet: Babics Emilt, Farkas Mártont, Hogyai Zsombort és Honti Benedeket. Ők már több mint 1 évet szolgáltak rendszeresen az oltárnál a gyerekmiséken. Örülünk, hogy ilyen lelkes gyermekekkel bővült a közösségünk.
Nov
December 4-én lesz a decemberi elsőpéntek, Jézus Szent Szíve napja.
Nov
Bíboros Úr rendelkezése nyomán a járványveszély idején Főegyházmegyénkben a plébániai hitoktatást és a közösségi programokat fel kell függeszteni, vagy online kell megtartani.