Hírek
12
Nov
A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége
Témakör: Plébánia hír
A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége Madridban, az Actio Catholica egyik gyűlésén egy édesanya felvetette: „Mit tehetünk mi édesanyák, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket?"Válaszként többen elhatározták: naponta imádkoznak minden édesanya gyermekének hitéért, és a hét egy napján a templomban is elmondják napi imájukat. A kis közösséghez mind több édesanya csatlakozott és 1987-ben megkapták a madridi bíboros érsek hivatalos jóváhagyását. Az ima kezdeményezés a világ más országaiba is eljutott. Hazánkba Róna Gábor jezsuita atya hozta el ennek a közösségnek a hírét. A kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én alakult meg az első csoport Gábor atya lelki vezetésével. Örömmel közöljük, hogy 2017. október 17-én megalakult a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Gazdagréti Csoportja, melynek vezetője Nagyné Vers Mária. Marika szeretettel várja az édesanyák jelentkezését.
12
Nov
Magyar Szentek búcsú
Témakör: Budai Középső Espereskerületi hír
Espereskerületünk következő búcsúja a Magyar Szentek-plébániatemplomban lesz (Bp. XI. Magyar tudósok körútja 1.) november 13-án, hétfőn. Az ünnepi szentmise 19:15-kor kezdődik. Écsy Gábor plébános atya nagy szeretettel vár mindenkit.
05
Nov
Szeretetvendégség
Témakör: Plébánia hír
A mai szentmisét követően mindenkit szeretettel várok a közösségi házba, kötetlen együttlétre, közösségépítő találkozásra.
05
Nov
Búcsú-nyerés a halottakért
Témakör: Egyházi hír
Aki a temetőt ájtatos lélekkel látogatja, és legalább lélekben imádkozik a megholtakért, november 1-8-ig minden nap teljes búcsút nyerhet. Feltételek: gyónás, áldozás, imádság a pápa szándékára. Az év többi napján részleges búcsút lehet nyerni a temető meglátogatásakor. Akik halottak napján (vagyis az azt megelőző nap delétől a halottak napját követő éjfélig) meglátogatnak egy templomot vagy nyilvános kápolnát, teljes búcsút nyerhetnek a szokásos feltételekkel. A látogatáskor egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet kell elimádkozni. Ajánljuk fel imádságainkat a szenvedő lelkekért.
Ugrás: