Hírek
24
Júl
Mindszenty ereklye
Témakör: Plébánia hír
Örömmel jelzem, hogy a Mindszenty Alapítványtól templomunk egy ezüstbe foglalt Mindszenty ereklyét kapott. Az ereklye Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros úr bíbor reverendájának egy piros gombja, amely helyi közösségünk számára teszi lehetővé boldog emlékű egykori főpásztorunk imádságos tiszteletét, leendő Örökimádó kápolnánkban.
24
Júl
Vasárnapi szentmisék
Témakör: Plébánia hír
A Gazdagréti Plébánián hagyományosan, több éve a vasárnapi szentmisék 10 órakor kezdődnek. Örömünkre szolgál, hogy ezeket a szentmiséket a PAX TV élő adásban közvetíti, így még szélesebb körben, Média Apsotolaink országos közösségével együtt ünnepelhetjük a vasárnapokat. Az utóbbi időben a tévécsatorna műsorrendjéhez igazodva néhány perces késéssel kezdtük a szentmiséket, de a késések változó időpontokat eredményeztek.

A helyi közösség érdekében a továbbiakban a meghirdetett időpontban, 10 órakor kezdjük majd a vasárnapi szentmisét, a televízió Kedves Nézői pedig akkor tudnak bekapcsolódni a közvetítésbe, amikor a PAX TV kapcsolja a gazdagréti helyszínt.

Média Apostolainktól e tekintetben türelmet és megértést kérünk!

Helyi internetes tévénk, az APOSTOL TV vasárnaponként 17 órakor közvetíti a szentmisét a gazdagréti Szent Angyalok-plébániatemplomból, felvételről.
24
Júl
Apostol TV
Témakör: Egyházi hír
1 évvel ezelőtt indítottuk el plébániánkon az Interneten az Apostol TV-t. Szeretettel ajánljuk minden kedves testvérünknek: www.apostoltv.hu
24
Júl
Plébániánk idei zarándoklatai
Témakör: Plébánia hír
az idén még három plébániai zarándoklatot tervezünk, közösségi szervezésben illetve a Julianus Tours és Royal Tours utazási irodákkal. Az utak során Marko Ivan Rupnik atya mozaikjait is láthatjuk.

1.    Krakkó: augusztus 31-től szeptember 3-ig (4 napos út autóbusszal);
2.    San Giovanni Rotondo: Szent Pio atya kegyhelye, hálaadó zarándoklat a templomszentelésért, október 10-14. (5 nap) repülővel és autóbusszal;
3.    Szentföld: november első felében (5-6 nap) repülővel és autóbusszal.

Ugrás: