26
Okt
Okt
Mindenszentek búcsú
Témakör: Budai Középső Espereskerületi hír
A Budai Középső Espereskerület következő búcsúja a farkasréti Mindenszentek-plébániatemplomban lesz (Bp. XII. Hegyalja út 139.) november 1-jén, szombaton. Mindenszentek ünnepén Verőcei Gábor atya sok szeretettel várja az ünnepi szentmisére a híveket, mely 18:00 órakor kezdődik.
26
Okt
Okt
Halottak napja
Témakör: Plébánia hír
A jövő vasárnap, november 2-án, Halottak napján gyászmisét tartunk elhunyt szeretteinkért. A szentmise után közösségileg lemegyünk az altemplomba, hogy László atyáért és az ott nyugvókért imádkozzunk.
26
Okt
Okt
Templomszentelés Lágymányoson
Témakör: Budai Középső Espereskerületi hír
Örömmel hirdetjük, hogy a Budapest-Lágymányosi Szent Adalbert Plébánia területén (1119 Budapest, Etele út 3.)rn készülő templom építése befejezéséhez közeledik. Az eddig erre a célra rnhasznált Fehérvári úti földszinti helyiség után most egy újonnan épült rntemplomban folytatódhat a hitélet, melyet Boldog Meszlényi Zoltán rnvértanú püspök tiszteletére szentel fel Erdő Péter bíboros 2014. októberrn 31-én 18.00 órakor.
19
Okt
Okt
Missziós vasárnap
Témakör: Egyházi hír
A mai vasárnapon az evangélium terjedéséért imádkozunk. A missziós vasárnapi perselygyűjtésünket a missziók javára fordítjuk, és az adományokat beküldjük az egyházmegyei központba.