Hírek
26
Jan
Gyertyaszentelő Boldogasszony
Témakör: Egyházi hír
A jövő vasárnapon, február 2-án lesz Urunk bemutatásának ünnepe. A 10 órai szentmise kezdetén tartjuk a gyertyák megáldásának szertartását és a gyertyás körmenetet, ami a egyúttal a szentmise bűnbánati részét is jelenti. Ez az ünnep a II. Vatikáni Zsinat óta az Úr ünnepei közé tartozik, hiszen a születés után 40 nappal ezen a napon mutatta be Szűz Mária és Szent József a gyermek Jézust az Úrnak a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint ekkor járt le Mária tisztulásának ideje. Ősi pogány szokás szerint e nap éjszakáján fáklyás menet járta körül Róma városát, hogy az isteneket kiengesztelje. Ezt a körmenetet formálták át keresztény tartalmúvá. Szűz Mária karján találjuk a Világ Világosságát, akit a Messiásra váró öreg Simeon és Anna fogad a templomban. Ennek emlékére hordozzuk kezünkben a szentelt gyertyát, az örök Fény jelképét, aki eljött a nemzetek megvilágosítására.
26
Jan
Angyalok klubja
Témakör: Plébánia hír
2014. február 2-án délután 3 órakor tartja következő klubdélutánját a tükörteremben. Téma: Indiai úti emlékek képekkel. Vidácsné Györgyike előadásában, vendégünk Patrick Lawrence közösségünk fiatal indiai származású tagja. Minden nyugdíjast szeretettel várunk, de szívesen látjuk a még nem nyugdíjas érdeklődőket is.
26
Jan
Új Ember lapszemle
Témakör: Egyházi hír
Katolikus hetilapunk január 26-ei számában Schönberger Jenő szatmári megyés püspök az ökumenéről és az erdélyi autonómiatörekvésekről beszél. "Feladni lőállásainkat" címmel interjú olvasható a lapban Fekete Ágnes református lelkésszel, Varga László kaposvári plébános pedig a szálkáról, a gerendáról és gyógymódjaikról elmélkedik. Ezenkívül "Készenlétben" címmel megismerkedhetünk az Ökumenikus Segélyszervezet munkájával, valamint a világhírű focista, Pelé hitével is.
19
Jan
Évközi idő
Témakör: Egyházi hír
A sajátos jellegű időkön kívül (karácsonyi idő, húsvéti idő) van még harminchárom, esetleg harmincnégy hét az év folyamán. Ilyenkor Krisztus misztériumának nem valami különös szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképp a vasárnapokon. Ezt az időszakot hívjuk évközi időnek. Megkezdődött ennek nagyböjt előtti szakasza.
Ugrás: